Hetedik rész

Elkészült a kövi fejezet! Kicsit rövid lett, ezért bocsi, de remélem tetszeni fog! Tiszta boldog vagyok miattatok, nagyon jól esnek a kommentek, mert én nem gondolom olyan jónak az írományaimat, mint amilyennek ti beállítjátok. Nagyon nagyon köszönöm! <3
És én is ilyen jó nagy író módjára azt mondom #szeretemazolvasóimat :D<3
Jó olvasást!

(Ross szemszögéből)

-Na ez mi volt?-vigyorogtam becsukott szemmel a lányra, amint elhúzódtunk egymástól. Szokatlan volt számomra tőle, hogy egész egyszerűen lesmárolt.
-Szerintem tudod te azt, nagyfiú vagy már.-nevetett ki.
-És mivel érdemeltem ki?
-Az eddigi tetteiddel. De ne bízd el magad.-biccentett és direkt rázva magát elsétált Rydelhez, majd átölelte.
A fejemet oldalra döntve, mosolyogva bámultam utána. Hihetetlen ez a lány.
-Mi van öcsi szerelmes vagy?-karolta át a vállamat Riker és belecsimpazkodott a nyakamba. Én erre csak ellöktem, majd ráugrottam. Kiterült a földön és sorban feküdtünk rá mi fiúk, kicsi a rakást játszva. A mellettünk álló két lány a hasát fogva nevetett, majd Rydel elővette a telefonját és elordítva magát, hogy CSÍÍZ! ellőtt egy képet.
Röpke tíz perc után, mikor már egyikünk sem kapott levegőt a röhögéstől, leszálltunk egymásról és mindannyian leültünk valahova Lorina új szobájában.
-Srácok nagyon köszönök mindent!-szólalt meg a meglepett.-Komolyan, rettenetesen boldog vagyok, tényleg nem kellett volna...És mindenkinek külön külön szeretném megköszönni majd amint lesz pénzem egy kis ajándékkal.-nevetett fel.-Kaptam munkát Lisánál addig amíg nincs dolgom nálatok. Holnap kezdek.-jelentette be.
-És mit fogsz dolgozni?-kérdezte Rocky.
-Személyi asszisztens leszek.
-Király.-bólintottam mosolyogva.
-Wow, micsoda szobát rittyentettetek!-lépett be anya a szobába, nyomában másik szülőnkkel.
-Gratula gyerekek!-szólt elismerően apukánk.
-És ha tudnátok mennyi ruhám van...-nevetett fel Lori és a szatyrokra mutatott, amik eltelítették a szoba felét.-Visszafizetem amint tudom.
-Arra semmi szükség. Hallottuk innen kintről, hogy dolgozni fogsz!-mondta mosolyogva apa.
-Így van!-mosolygott Lorina is és ásított egy hatalmasat.
-Húha látom fáradt vagy. Menjetek gyerekek, hagyjátok aludni!-mondta anya és elköszönve kiléptek a szobából. Én azt hiszem elég erőteljesen próbáltam a nézésemmel célozgatni a srácoknak, hogy menjenek már ki a szobából, de mindenki el volt foglalva valamivel. Rylad egy lufival szórakozott, ami a hélium miatt szinte a plafonhoz tapadt, Rocky a tévét kapcsolgatta, Ratliff a kiscicával játszott Rikerrel együtt, Rydel pedig a telefonját nyomkodta. Lorina csak gyönyörködött a szobában, és a többieken nevetett.
-Khm haló mindenki, itt a Föld!-elégeltem meg a dolgokat.-Lori fáradt, emlékeztek? Na indulás!-álltam fel és mintha gyerekeket pesztrálnék kitoloncoltam mindegyiküket és becsuktam mögöttük az ajtót.
-Gonosz vagy, amiért kiküldted őket.-nézett rám Lorina és elnevette magát.
-Rooooooss!-ordibált valaki kintről.-Lori fáradt, úgyhogy gyere ki te is!
-Na fogd be Ell!-válaszoltam Ratliffnek, mire elröhögte magát.
A mellettem ülő lány csak nevetett és ránézett a telefonjára.-Jézusom tizenegy óra. Holnap nyolckor kell kelnem és még sehol sem tartok...-kezdett kétségbeesetten ügyködni maga körül, de én megfogtam a csuklóját és visszahúztam.
-Két percet kérek.-néztem a szemébe és megcsókoltam.

(Lorina szemszögéből)

Egészen hihetetlen, hogy két nap alatt ennyire közel kerültünk egymáshoz. Az is lehet, hogy nem kellett volna engednem, de nem bírtam. Viszont egyértelmű, hogy ennél jobban már nem szabad...Megállunk ezen a szinten és ennyi...Csak azt nem tudom, hogy most akkor járunk? Vagy nem? Ez volt a második csókunk bár két nap alatt még ez is sok.
-Ross...-toltam el magamtól.-Először is letelt a két perc, másodszor meg beszélnünk kéne...
-Miről?
-Rólunk például...
-Hát oké. Én kezdjem?
-Kezdheted.
-Soha életemben nem éreztem még azt, mint amikor megláttalak. Talán ezt hívják szerelemnek első látásra. Nem tudom. Viszont azt igen, hogy totálisan beléd estem. Nem ismerlek régóta, így is alig két napja, de hidd el, ha nem lennék biztos az érzéseimben, nem csináltam volna ezt. Lett volna eszem ha...ha nem szerettem volna beléd.-fejezte be a mondandóját. Közben végig a szemembe nézett és láttam rajta, hogy őszintén beszél.
-Húha...-nem tudtam mást kinyögni.
-Te is elmondod?
-Megpróbálom...igazság szerint borzasztóan nehéz összeszedni a gondolataimat, azt sem tudom hol áll a fejem...Nem tudom mi történt velem, igazából mindig is meggondolt voltam, de te ezt valahogy elvetted tőlem. Ha rádnézek csak téged akarlak, hiába vagyok rád dühös vagy bármi. Nem tudom mit műveltél velem, de asszem ezt nevezik szerelemnek.-próbáltam meg összefoglalni, mire bíztatóan rám mosolygott.-Az sem biztos, hogy ezt el kellett volna mondanom, de így sokkal jobban érzem magam úgy őszintén.
-Én is...-mondta bólintva és felém fordult.-Köszönöm, hogy elmondtad.
-Én köszönöm.-biccentettem és nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt.-állt fel mellőlem és kisétált a szobámból.

(Ross szemszögéből)

A gondolataimmal összekavarodva mentem ki a szobájából. Egyedül akartam lenni, végiggondolni, hogy mi is lesz most köztünk. De ennek egy öt plusz egy gyerekes családban nulla az esélye. Az összes testvérem és Ratliff is letámadott szinte azonnal, sőt az sem kizárt, hogy hallgatóztak.
-Na mivan?-vigyorgott Rocky a képembe.
-Asszem összejöttünk.-törtem utat közöttük és röhögve bezártam magam mögött az ajtómat, hadd gondolkodjanak ők is egy kicsit.
A mobilom megcsörrent és megnéztem. A twitteren Rydel megjelölt egy bejegyzésben:
Lakberendezés után egy kis majomkodás:D Ugye milyen jó lett Lori új szobája?*-* @rossr5 @rockyr5 @ratliffr5 @rikerr5 @rylandr5 @littlelori
És mellécsatolva a kép, amelyen egymáson fetrengünk és egy másik szerkesztett kép Loriról, ahogy nevet.

Egyből mosolyra húztam a számat. A következő percben kijelezte a twitter: @littlelori megváltoztatta a nevét @lorinar5-ra...hát...jól tette.
Letettem magam mellé a mobilt és hamarosan, mosollyal az arcomon elaludtam.

Plusz egy blog:)

Sziasztook!:)

Még mindig nem új résszel jövök, az csak holnap lesz, mert még nem sikerült teljesen befejezni. Viszont...mivel beteg vagyok, de most ehhez a történethez nem volt ihletem, elkezdtem egy másik blogot is írni, ahol még csak bemutató van, de nemsokára az első rész is megjelenik. Kérlek titeket olvassatok bele és komizzátok!!
http://whenimgone-london.blogspot.hu/

 Ja és ne haragudjatok amiért ilyen sokat kell várni itt a hatodik részre, csak szeretnék teljesen összeszedett munkát kiadni a kezemből ,ezért inkább holnap koradélután teszem közzé. Addig is itt van egy kis R5, hallgassátok és olvassátok a másik blogomat is puszi <3

Új imidzs*-*

Remélem tetszik az új oldalkinézet, igyekeztem jobbat csinálni mint a régi.:)
Ha nem tetszik, vagy esetleg van ötletetek a sablonnal kapcsolatban, szívesen fogadok tippeket!

Valamint a másik közlendő, hogy lassan egy hetes a blog, úgyhogy ennek örömére következőleg duplarésszel jelentkezem, remélem mindenkinek tetszeni fog!

Köszönök mindenkinek mindent, imádlak titeket! <33

Ötödik rész

Bocsi, hogy nem lett tegnap új rész, csak beteg vagyok és nem volt kedvem semmit csinálni...Így hát úgy voltam vele inkább ma hozok egy hosszabb részt, hogy kárpótoljalak benneteket. Ugyanis...egyre több az olvasóm és a 267(!!) oldalmegtekintésem miatt rettenetesen boldog vagyok. Komolyan itt ugrándoztam meg táncoltam össze-vissza az előbb mikor elolvastam a kommenteket*-*:D
Csak ennyi lett volna, amit közölni akartam, köszönök mindent és remélem ez a rész is tetszeni fog. Jó olvasást!!! <3


(Ross szemszögéből)

Vihogva másztam ki testvéreim alól amint megtudtam, hogy Lorina már felfelé tart a lépcsőn. Úgy tűnt az egész családomnak szimpatikus. Végre sikerült egy ilyen lányt is találnom...
A lány után eredtem, aki már éppen felért az emeletre.
-Viccesnek tartod, hogy kibújsz alólunk, amikor mi meg akarunk ölelni?-kérdeztem vigyorogva tőle, megállva mögötte.
-Az az ˝ölelés˝ inkább fojtogatás volt.-fordult hátra mosolyogva.
-Pedig nem annak készült.-mosolyogtam rá.-Hol szeretnél aludni?
-Mik a választások?
-Hát...aludhatsz bármelyikünk szobájában úgy igazából. A vendégszobában csak egy matrac van még...-gondoltam végig.-Aludhatsz az én szobámban, akkor átmegyek ma éjszakára a vendégbe..
-Nem szükséges, aludj nyugodtan az ágyadban, nekem jó a matrac.-válaszolt mosolyogva.
-Nemár...
-Dede.
-Nem.
-Most veszekedünk, vagy az lesz amit én akarok?-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Meg tudlak győzni?-próbálkoztam.
-Nem hinném...
-Hát akkor jóéjt...-mondtam halkan, de nem mozdultam.
-Neked is.-és ő is csak állt.
És megint egyre közelebb hajoltunk egymáshoz. Újra alig két centire voltunk egymástól és magamhoz húztam. Már majdnem megtörtént az, amire már mióta megismertem vártam...de nem...még véletlenül sem.


(Lorina szemszögéből)

És megint majdnem megcsókolt! Most halál biztos vagyok benne, hogy ő húzott magához, szóval ő is akarja. Csak remélni tudom, hogy ez nem csak átmeneti...De megint nem jött össze ez a csók dolog...
-Skacok...én értem, hogy bejöttök egymásnak meg minden, de először is egy napja sem ismeritek egymást, másodszor meg mindegyikünk baromi fáradt, úgyhogy jó lenne, ha elhúznátok aludni.-hallottam mögülünk egy hangot és megint elhúzódtam Rosstól, aki persze megint elhordta mindennek testvéreit, amiért megzavartak minket.
Riker Ross mögé állt és elkezdte tolni szobája felé. Utánuk eredt Rocky és Ratliff is.
-Most ezt miért kellett?-hallottam az ajtó mögül Ross dühös hangját, amire valószínűleg hatalmas röhögés volt a válasz a hangok szerint.
Én csak unottan néztem magam elé, fel sem fogva, hogy mi is történt pontosan. Észre sem vettem, hogy Rydel vigyorogva áll mellettem, majd behúz azt hiszem a saját szobájába.
-Na hogy tetszik?-mutatott körbe.

-Hát olyan izé...rózsaszín.-válaszoltam.-Eléggé illik hozzád.-néztem végig a lányon.

-Naja.-nevette el magát.-Kicsit meg vagy zavarodva nemde?
-Hát egy icipicit.-nevettem én is.
-Bejön?
-Kire gondolsz?
-Szerinted?
-Jó értelek...
-És?
-Lehet...
-Majdnem csókolóztatok...-emlékeztetett.
-Nem is egyszer majdnem. -vallottam be sóhajtva.
-Ezt meg hogy érted?-kerekedett el a szeme.
-Figyu elmondom mindjárt csak adsz valami pizsamát légyszi?-kértem.
-Persze.-bólintott és előhalászott egy gatyát és egy felsőt, majd a kezembenyomott egy pár csíkos zoknit.

-Köszi.-kezdtem átvenni Rydel alvós ruháját, aminek a fölsejét egyébként simán viseltem volna hétköznap is.
-Hú de jól áll.-mosolygott rám.
-Aranyos vagy.-tettem hasonlóan én is.
-Na jó úgy is kétszemélyes az ágyam aludhatsz az egyik oldalon, csak  kérek neked ágyneműt anyuéktól.-indult kifelé az ajtón.
Hirtelen felindulásból megindultam én is kifelé az ajtón, a fürdőszobába.
-Ú szia.-köszöntött valaki, akinek éppenséggel nekimentem.
-Szia.-mondtam és felnéztem rá. Ratliff állt előttem.
-Miújság?-vigyorgott.
-Hát. Nemsok.
-Vágom. Amúgy bocsi Riker nevében is, hogy megzavartunk titeket Rossal.-biccentett.
-Semmi baj. Jobb így, végülis még csak pár órája ismerjük egymást. Van még időnk szerintem.-mondtam.
-Hát Ross nem ezt mondta.
-Miért mit mondott?
-Én nem szeretek ilyen szavakat kiejteni a számon, de a lényeg, hogy nem igazán áll szóba azóta Rikerrel, merthogy ő szólt közbe.
-Óóóó értem. Szóval duzzog.
-Valahogy úgy.
-Beszélhetnék vele?-néztem Ellington szemébe.
-Kihívom neked.-mosolygott rám.
-Köszönöm.-mosolyogtam vissza.
A fiú úgy is tett ahogy mondta. Kinyitotta Ross szobájának az ajtaját, ahol az említett már egyedül tartózkodott és a kanapéján ülve a telefonját nyomkodta.
-Ratliff megkérhetnélek hogy menjél ki?-reagálta le flegmán a dolgokat fel sem nézve a mobilból.
-Nem én akartam idejönni...Lorina megtennéd, hogy bejössz?-nézett hátra rám Ellington.

(Ross szemszögéből)

Csodálkozva néztem a hang irányába és bámultam a lányt aki épp belépett.
-Beszélhetünk?-kérdezte lehajtott fejjel. Istenem még pizsamában és kócos hajjal is gyönyörű.
-Persze.-válaszoltam és feltápászkodtam ülőhelyzetbe. Ő leült mellém törökülésbe és kezét az ölébe ejtette.
-Nem tudom mit mondhatnék. Tényleg. Én csak úgy éreztem beszélnünk kéne.-rántotta meg a vállát.
-Én benne vagyok.-válaszoltam.
Csak némán ültünk egymás mellett legalább öt percen keresztül. Közben hallottam, hogy Rydel feltrappol a lépcsőn és keresi Lorinát mindenhol, de a lány nem mozdult. Szólni is akartam neki, hogy nem akar e esetleg kimenni a nővéremhez, merthogy már szerintem tippje sem volt, hogy hol van, de mikor oldalra néztem, rá, a kezén akadt meg a tekintetem. A kézfejét felfordítva tartotta, így a tenyerét láttam. Lassan én is odacsúsztattam az ő keze mellé az enyémet, majd megfogtam és összekulcsoltam az ujjainkat. Ő megszorította a kezemet és rám mosolygott.
-Csak annyit kérek, hogy ne siessük el.-fordult felém.
-Ha te ezt akarod, rendben van.-bólintottam.
-Köszönöm.
És csak ültünk tovább kézen fogva, nem szóltunk semmit. A következő pár percben pedig már azon kaptam magam, hogy a mellettem ülő lány, a vállamra hajtja a fejét és elalszik. Óvatosan leemeltem magamról, majd felkaptam és elindultam vele Rydel szobájába.
-Ne keltsük fel Dellyt...-suttogta alig hallhatóan.
-Akkor aludhatsz az én ágyamban, én alszom a kanapén.
Azt hiszem eddigre már visszaaludt, mert nem válaszolt. Én letettem az ágyamra és betakartam. Csak belemélyedtem a nézésébe, ahogy halkan szuszogott és mosolyra húztam a számat.
-Jó éjt.-suttogtam neki halkan és felálltam.
-Ne ne...aludj itt.-mormolta.
Mivel nem engedte el a pólómat, befeküdtem mellé a franciaágyba és megfogva a kezét behunytam a szemem.

Egy kis megjegyzés...

Sziasztook!:)
Nem szoktam írói megjegyzéseket írni, de most úgy döntöttem párszor belefér.
Nagyon nagyon köszönöm mindenkinek aki olvassa a blogomat, nagyon sokat jelent és tényleg rettenetesen örülök, hogy bár még nem túl sok embernek, de tetszenek az írásaim. Nem is gondoltam volna, hogy lesz akár egy olvasóm is, erre már most van három, ráadásul tőlük is kedves, bíztató kommenteket kapok. Nem túl nagy szám de én boldog vagyok tőle nem is kicsit!*-*
Így hát, úgy döntöttem, hogy a részek hosszabbak lesznek, és olyan gyorsan hozom őket ahogy tudom. Ééés illusztrálni is fogom a fejezeteket képekkel, hogy jobban el tudjátok képzelni a dolgokat, valamint rájöttem, hogy jobb lesz csak Lorina szemszögéből írnom, mert igazából ez körülbelül az ő naplója, és senki más véleményét nem kell tudnia se az olvasónak, se a főszereplőnek.
Remélem, hogy továbbra is olvastok majd és hogy nem csalódtok egyszer sem a fejezetekben. Ma már lesz új rész, kiváncsi vagyok, hogy hogy fog tetszeni!:)
Puszi mindenkinek és köszönök nagyon mindent!!

Negyedik rész

(Lorina szemszögéből)

A szöveget végigolvasva tátott szájjal néztem fel a fiúra, akinek megállt a keze a nagy pakolásban és felém ugrott, hogy kikapja a lapot a kezemből. Ennek a vége viszont az lett, hogy mivel én hátradőltem, mert megijedtem, hogy rámesik, egész egyszerűen rámfeküdt, így az arcunk körülbelül 2 centire volt egymástól. Hirtelen nem az jutott eszembe, hogy megkérjem, hogy szálljon már le rólam, hanem felemeltem a kezemben tartott lapot a levegőbe és csak annyit mondtam, hogy:-Már úgyis elolvastam.

-Hát ennek felettébb örülök, de mi lenne, ha odaadnád?-vergődött át a hátára és úgy nyúlt fel a lapért, majd felült.-Amúgy bocsi, hogy rádugrottam, csak nem terveztem, hogy még megmutatom bárkinek is.-sütötte le a szemét.

-Nekem nagyon tetszik...de dallam van már hozzá?-kérdeztem és melléültem.

-Az már nem igazán megy. Tudod gyorsabb számokhoz tudok zenét is írni, de egy ilyen érzelmes dalhoz nem megy...

-Hát nem tudom. Ha gondolod megpróbálom...

-Értesz a zenéhez?-kerekedett el a szeme és rámnézett.

-Hát. Egy icipicit. És táncolni is szeretek.-mosolyodtam el.

-Hát ez nem igaz.-mormolta mosolyogva.-Egy lány aki leül egy útpatkára a házunk előtt, énekel és táncol és tök véletlen az egész. Amúgy meg. Semmit sem tudok még rólad, szóval mesélj. Ki vagy, honnan jöttél, hogy kerülsz ide?-fordult teljes testével felém és felhúzta törökülésbe a lábait az ágyon.

-Hát..-kezdtem bele és elmondtam mindent. Hogy ki vagyok, mit szeretek csinálni, mondtam Magyarországról egy pár szót és, hogy miért vagyok helyette éppen Amerikában valamint, hogy mi történt az elmúlt pár órában.-Szóval ennyi lenne.

-Hú.-reagált röviden, majd bólintott.-Azért remélem majd valamikor énekelsz velem egyet.-mosolygott.
-Ez csak természetes.
-Egyébként. Ha már megpróbálod megírni a dalt...amit nagyon köszönök. Akkor nem akarod el is énekelni velem? Mármint. Nem duettnek készült, de annak is jó lenne-mosolygott rám.-És kicsit fellendülne a karriered. Aztán beajánlak a Disney Channel-hez, biztos kapsz valami táncos, énekes szerepet...-gondolkozott, de én már így is alig bírtam magammal és megállás nélkül vigyorogtam.
-És most akkor ottlehetek a koncertjeiteken is? Mehetek veletek? Vállalok bármilyen munkát...-mondtam.
-Persze. Most épp amúgy sincs rendes csapatösszetartó manager-ünk aki ott tud lenni mindig a koncerteken meg interjúkon és buzdít minket... Aztán ha kész a dal meg minden akkor énekelhetsz is velünk, mert biztos szép hangod van.-kacsintott és nekidőlt a falnak.
-Nagyon köszönöm.-néztem a szemébe.-Nem is tudom mit kezdenék magammal, ha nem ajánlottál volna nekem munkát...-hajtottam le a fejem halkan.
-Én örülök, hogy így döntöttem.-suttogta és közelebb jött, majd felemelte a  fejem az államnál fogva, én pedig belenéztem gyönyörűszép barna szemeibe. Nem tudom, hogy ki közeledett a másik felé, hogy ki kezdte az egészet, de azon kaptam magam, hogy a szája és az én szám mindjárt összeér. Egyre és egyre közelebb jutottunk egymáshoz.... amikor....nyílt majd csapódott a bejárati ajtó lent.
-Basszus.-vetette hátra Ross a fejét.-Ne haragudj.
-Nem haragszom.-húzódtam hátrébb.-Amúgy sem kellett volna. Ráérünk még.
-Igazad van.-állt fel és felém nyújtotta a kezét, mire felvont szemöldökkel kezdtem bámulni rá.
-Szerinted mit fog szólni a családod ahhoz, hogy egy tök idegen csaj van a házukban?-kérdeztem.
-Fogalmam sincs, de tudom, hogy meg fognak kedvelni.
-Azt erősen kétlem.-sóhajtottam és megfogtam a fiú kezét, aki felhúzott, majd elindultunk lefelé az emeletről.

-Ross...Mostanában már női tornacipőt is hordasz?-kérdezte egy hang. Nem láttam, hogy ki, de azt hallottam, hogy összeröhög egy másikkal. Bizonyára többen voltak.
-Nem Rocky, más a helyzet.-válaszolt az előttem trappoló fiú és amint leértünk a lépcsőn rám mutatott.
-Hűha becsajoztál haver?-szólalt meg Ratliff is, aki Rocky mellett álldogált.
-Az túlzás.-röhögte el magát Ross.
-Én kiváncsi lennék rá mi a helyzet...-szállt be a beszélgetésbe a nemrég betoppant Riker, majd Rydel is.
-Az egész úgy kezdődött, hogy...-és elmondtam nekik is az egész sztorit, körülbelül tíz éves koromtól kezdve, az akkori pillanatig. A történet végén már a nappaliban ültünk mindannyian. Ross és Riker a szőnyegen fekve néztek rám és hallgattak. Rydel mellettem ült, lábait felhúzva és néha belekérdezett a történetbe. Rocky és Ratliff pedig néha elkezdtek futkosni a szobában és valami hülyeségen röhögni, néha pedig engem figyeltek.
-Hát így ennyi lenne...-fejeztem be végül totálisan kifulladva a sok beszédtől.
-És srácok. Felajánlottam neki a csapatos manageri állást...-szólt Ross csak úgy mellékesen.
-Én benne vagyok.-mosolygott Rydel. Asszem megkedvelt.
-Hasonlóan.-biccentett Riker.
-Mi is.-vigyorgott a maradék két fiú.
-Köszönöm srácok!-nevettem el magam.
-És holnap elviszünk vásárolni mindenféle ruhát, meg cuccokat amivel majd berendezheted az új szobádat.-vigyorgott Rydel, majd rápillantott Rossra aki hevesen bólogatott.
-Na nem, nem engedhetem, hogy egy csomó pénzt rám költsetek. Ennyi segítség is bőven elég volt...-kezdtem a tiltakozásomat, mert szerintem egyáltalán nem érdemeltem meg, hogy ennyi pénzt kidobjanak rám.
-Nálunk és velük fogsz dolgozni. Ráadásul normális és kedves is vagy. Miért ne? Anyuék is megengedik úgyis.-mondta Riker.
-Nemár...
-Demár.-röhögte el magát Rocky.
Tovább tiltakozni viszont már nem tudtam, mert újra kinyílt az ajtó és belépett rajta, azthiszem a két szülő.
-Sziasztok gyerekek!-mosolygott Stormie, majd rám tévedt a tekintete és egy apró meglepettséget láttam az arcán átfutni.-Ő melyikőtöknek a barátnője? A tied Ross?-próbált dühösnek tűnni és fiára nézett.
-Nem anya...-forgatta a szemét a fiú. Ezután, mikor már nyitottam volna a számat, egymás szavába vágva kezdték mesélni az ÉN történetemet és csak kapkodtam a fejem össze-vissza közöttük.
Az anya és az apa úgy tűnt már megszokták az öt(Ryland-dal hat) kölyök egyszerre beszélését, így ők csendben, bólogatva hallgatták és talán még értették is, mivel utána Mark és Stormie hozzám fordultak.
-Természetes, hogy maradhatsz itt kicsikém!-mosolygott a nő.-Szívesen segítünk mindenben és fogadd el a pénzt amit rád szánunk, mert elvállaltad még a munkát is ha jól hallottam, szóval megérdemled.
-Nincs semmi, csak kell valami neked.-mosolygott az apuka is.-És a vendégszobát berendezzük ahogy szeretnéd. Én az átrendezést a fiúkra bízom na meg Rydelre. Holnap elmehettek vásárolni.
-Nagyon köszönök mindent. Mindenkinek.-néztem körbe a szobában, mire egymásra néztek és egyszerre indultak meg felém, majd mindannyian megöleltek. Vagy valami olyasmi.
Köhögve másztam ki alóluk és vigyorogva bámultam rájuk, mert még mindig azt hitték, hogy rajtam fekszenek.
-Tedd el magad holnapra. Hosszú napod volt, holnap pedig talán még hosszabb lesz...-mosolygott rám Stormie, mikor odaértem hozzájuk és megsimította a vállam.-Isten hozott!

Harmadik rész

(Ross szemszögéből)

Miután átadtam neki a ruhákat, letrappoltam a lépcsőn és nekiálltam teát készíteni. Miközben forrt a víz, a pultnak nekidőlve gondolkodóba estem. Mi van velem? Mért hívtam be őt és miért örülök neki?  Ez nem én vagyok...mikor megláttam sírni egyszerűen úgy éreztem tennem kell valamit és amikor már az arcát is láttam...hú. Érdekes érzés volt...Igazából nagyon jó érzés. Csak nem tetszett meg ennyi idő után...de amikor arra gondoltam, hogy milyen lesz az én pulcsimban, akaratlanul is elmosolyodtam.

(Lorina szemszögéből)

Úgy döntöttem megnézem, hogy mennyire rettenetesen nézek ki, ezért kimentem a fürdőbe. Még a vártnál is borzasztóbb látvány fogadott. Karikás, vörös szemek, sápadt arc, elfolyt smink. Fantasztikus. A hajam, ami egyébként göndör, csak általában vasalva van és most is így volt egészen addig amíg nem kapott magára egy kis esővizet, amitől a szokottnál is jobban begöndörödött. Leginkább egy ázott mosómedve és egy oroszlán keverékére hasonlítottam, úgyhogy úgy döntöttem inkább letusolok. Így is tettem, majd mikor kiszálltam visszavettem Ross ruháját magamra, megcsináltam a hajam és csak néztem magam a tükörben. Próbáltam felfogni mennyi minden változott az elmúlt két-három órában és, hogy most mi is ez az egész helyzet pontosan. A Lynch házban vagyok egy világhírű banda énekesével, aki nem mellesleg saját maga hívott be és az ő illatát éreztem a rajtam lévő pulóveren. Várjunk, valami nem stimmel velem. Szagolgatok egy pulóvert. Jézusom. Oké. Nem kis meglepettségemre saját magamon, inkább elindultam le a lépcsőn, amikor majdnem nekimentem a két bögrét hordozó Rossnak.
-Úristen ne haragudj.-kért egyből bocsánatot, pedig semmi sem történt. Inkább elvettem tőle az egyik gőzölgő bögrét, amit felém tartott és elindultam utána a szobájába.
Amíg pakolászott, én leültem az ágyra. Végig követtem a tekintetemmel és belemosolyogtam a teámba, majd lehajtottam a fejem. Ekkor megláttam egy papírt teleírva. Felvettem a földről és elolvastam.

                                                                 "One Last Dance"

Tear drops in your hazel eyes
I can't believe I made you cry
It feels so long since we went wrong
But you're still on my mind

Never meant to break your heart
Sometimes things just fall apart
So heres one night to make it right
Before we say goodbye

So wait up, wait up
Give me one more chance
To make up, make up
I just need one last dance

Freshman year I saw your face
Now its graduation day
Said we'd be friends, till the end
Can we start again?

So wait up, wait up
Give me one more chance
To make up, make up
I just need one last dance

Na na na na oh-oh
Na na na na oh-oh

I heard you're heading east
So lets just make our peace
So when you think of me
You'll smile, and I'll smile

So wait up, wait up
Give me one more chance
To make up, make up
I just need one last dance

So wait up, wait up
Give me one more chance
Just one song, then I'll move on
Give me one last dance
I just need one last dance with you

Oh-woah

Első rész

Mondja már meg valaki nekem, hogy hogy lehettem ennyire de ennyire buta? Hogy képzelhettem azt, hogy egy kis országból származó, alig felnőtt lány EGYEDÜL boldogulhat Los Angelesben? Otthagytam mindent, konkrétan MINDENEMET ami úgy igazán fontos volt nekem, egy idióta álomért, ami bizonyára sosem fog teljesülni. Kész, utálom már most ezt az egészet. A repülőn még úgy éreztem ez a legjobb döntésem életemben....aztán hirtelen az egész megváltozott.
-Kisasszony! Kisasszony kérem keljen fel, megérkeztünk és beszélnünk kell önnel!-rázott meg valaki óvatosan, mire nyűgösen kinyitottam a szemem és unottan a három légiutaskísérőre pillantottam. Mikor viszont csak gondterhelt arckifejezéssel bámultak rám egyből kiment az álom a szememből és felültem.
-Baj van?
-A helyzet az, hogy a csomagja csúnyán elkeveredett, ami azt jelenti, hogy szinte a világ másik végére szállították. Kb két hónap múlva várható vissza...Rettenetesen sajnáljuk.-avatott be az egyik nő. A kezem  kissé kezdett ökölbe szorulni, így inkább folytatta.-De vállaljuk a kártérítést, összesen húszezer forintot dollárba.
Inkább nem mondtam semmit csak bólintottam. Nem akartam az estét egy börtönben tölteni, azzal a váddal, hogy megvertem a személyzetet, majd visszavezettem Magyarországra a repülőt képesítés nélkül, ezért inkább úgy döntöttem elkérem a csekély összeget amiből úgysem tudom addigra pótolni a bőrönd tartalmát, majd távozom. Így is lett. Beraktam pénztárcámba a papírpénzt és intve egyet, távoztam.
Igyekeztem nyugodt maradni, viszont muszáj volt beszélnem valakivel, muszáj volt valakinek elmondanom mindezt. Így hát nekiálltam kézipoggyászomban turkálni a telefonomat keresve. Végül meg is találtam és tárcsáztam volna az otthoni számot...ha nem lett volna totálisan lemerülve. Kezdtem még idegesebb lenni, már szédültem is, elegem volt. Elindultam ki a reptérről, fel valami buszra és el. Nem tudtam hová, a lényeg az volt, hogy az éjszakában találjak egy szállást ahol álomra hajthatom a fejem. Legalább ma este...
Tekintve, hogy este volt, rajtam meg csak egy rövid ujjú póló és egy pulcsi, kezdtem egyre jobban fázni, majd mikor leszálltam a buszról éreztem, hogy rámcsöppen valami.
-Na ne...-mormogtam idegesen az orrom alatt. Pont az nem kellett, hogy még az eső is eleredjen. De hát így lett.
Hotelre nem volt elég pénzem, a motelek már nem fogadtak éjjel kettőkor embereket, úgyhogy csak mentem a semmibe. Már gyalogolhattam egy órája, folyamatosan agyalva, mikor egy hozzám vészesen közeledő ember kikapta a kezemből a pénztárcámat, amit épp azért tartottam ott, mert számoltam a benne tartózkodó összeget.
-Hé!-kiabáltam utána, de elfutott majd bepattant egy kocsiba és elszáguldottak.
És el is jutottunk addig, hogy miért is lett elegem. Teljesen össze voltam zavarodva, nem tudtam mit csináljak, ezért sírva fakadtam és leültem az útpatkára. Elveszett voltam, semmi használható sem volt nálam, átfáztam, fáradt voltam és elegem volt mindenből. Ott zokogtam összegubózva, de nem érdekelt. Csak ki akartam jönni ebből az egészből valahogyan. Minden rossz volt. És a legrosszabb, hogy nem erre számítottam.
A ház ajtaja mely előtt én üldögéltem kinyílt majd becsapódott. Lépteket hallottam magam mögül és valaki leguggolt mellém.
-Mi történt?-kérdezte egy idegen, számomra mégis ismerős hangú fiú. Ross Lynch, a régi kedvenc, mániákusan szeretett bandám egyik tagja.

Bevezető

Sziasztok!:)

Nem hiszem, hogy sokan fogják olvasni a blogomat, de nem is igazán ezért csinálom, hanem azért, hogy írjak. Nagyon kedvelem ugyanis ezt az egészet, az írást, a blogolást. Ezért is kezdtem el. A történetnek amit itt fogok írni nem sok valóságalapja van, mi több semmi, csak a főszereplő banda létezik, az R5. A lányt, akiről úgy igazából fog szólni, magamból és az álmaimból gyúrtam össze. Így hát neki nincs köze se az R5-hoz se semmihez. Ez egy kitalált történet. Azt hiszem érthető voltam és bele is kezdenék:)

Sosem volt az erősségem a bemutatkozás, de most megpróbálkozom vele. A nevem Péter Lorina. 18 éves, magyar, laza stílusú lány vagyok hatalmas álmokkal. Kedvelem ugyanis a zenét és a táncot és minden álmom, hogy ezekkel foglalkozhassak valamilyen szinten. Nem akarok híres lenni csak ezt akarom csinálni. Ennyi az egész. Magyarországon születtem, ahol nem sok esélyem volt és van kibontakozni ezekben a témákban. Már egy ideje fontolgatom, hogy otthagyom az országot, mindent ami eddig fontos volt nekem csak hogy valóra válthassam az álmomat, de féltem a változástól...viszont most eldöntöttem, hogy tényleg ez lesz. Hogy jól teszem e? Nem tudom. De én mindig a kalandot és az érdekességet kerestem a dolgokban, és ez most egész biztos olyan lesz. Egy új kaland...és egy egészen új élet.

                                                   Én és Smiley, a legjobb cica a világon