Negyedik rész

(Lorina szemszögéből)

A szöveget végigolvasva tátott szájjal néztem fel a fiúra, akinek megállt a keze a nagy pakolásban és felém ugrott, hogy kikapja a lapot a kezemből. Ennek a vége viszont az lett, hogy mivel én hátradőltem, mert megijedtem, hogy rámesik, egész egyszerűen rámfeküdt, így az arcunk körülbelül 2 centire volt egymástól. Hirtelen nem az jutott eszembe, hogy megkérjem, hogy szálljon már le rólam, hanem felemeltem a kezemben tartott lapot a levegőbe és csak annyit mondtam, hogy:-Már úgyis elolvastam.

-Hát ennek felettébb örülök, de mi lenne, ha odaadnád?-vergődött át a hátára és úgy nyúlt fel a lapért, majd felült.-Amúgy bocsi, hogy rádugrottam, csak nem terveztem, hogy még megmutatom bárkinek is.-sütötte le a szemét.

-Nekem nagyon tetszik...de dallam van már hozzá?-kérdeztem és melléültem.

-Az már nem igazán megy. Tudod gyorsabb számokhoz tudok zenét is írni, de egy ilyen érzelmes dalhoz nem megy...

-Hát nem tudom. Ha gondolod megpróbálom...

-Értesz a zenéhez?-kerekedett el a szeme és rámnézett.

-Hát. Egy icipicit. És táncolni is szeretek.-mosolyodtam el.

-Hát ez nem igaz.-mormolta mosolyogva.-Egy lány aki leül egy útpatkára a házunk előtt, énekel és táncol és tök véletlen az egész. Amúgy meg. Semmit sem tudok még rólad, szóval mesélj. Ki vagy, honnan jöttél, hogy kerülsz ide?-fordult teljes testével felém és felhúzta törökülésbe a lábait az ágyon.

-Hát..-kezdtem bele és elmondtam mindent. Hogy ki vagyok, mit szeretek csinálni, mondtam Magyarországról egy pár szót és, hogy miért vagyok helyette éppen Amerikában valamint, hogy mi történt az elmúlt pár órában.-Szóval ennyi lenne.

-Hú.-reagált röviden, majd bólintott.-Azért remélem majd valamikor énekelsz velem egyet.-mosolygott.
-Ez csak természetes.
-Egyébként. Ha már megpróbálod megírni a dalt...amit nagyon köszönök. Akkor nem akarod el is énekelni velem? Mármint. Nem duettnek készült, de annak is jó lenne-mosolygott rám.-És kicsit fellendülne a karriered. Aztán beajánlak a Disney Channel-hez, biztos kapsz valami táncos, énekes szerepet...-gondolkozott, de én már így is alig bírtam magammal és megállás nélkül vigyorogtam.
-És most akkor ottlehetek a koncertjeiteken is? Mehetek veletek? Vállalok bármilyen munkát...-mondtam.
-Persze. Most épp amúgy sincs rendes csapatösszetartó manager-ünk aki ott tud lenni mindig a koncerteken meg interjúkon és buzdít minket... Aztán ha kész a dal meg minden akkor énekelhetsz is velünk, mert biztos szép hangod van.-kacsintott és nekidőlt a falnak.
-Nagyon köszönöm.-néztem a szemébe.-Nem is tudom mit kezdenék magammal, ha nem ajánlottál volna nekem munkát...-hajtottam le a fejem halkan.
-Én örülök, hogy így döntöttem.-suttogta és közelebb jött, majd felemelte a  fejem az államnál fogva, én pedig belenéztem gyönyörűszép barna szemeibe. Nem tudom, hogy ki közeledett a másik felé, hogy ki kezdte az egészet, de azon kaptam magam, hogy a szája és az én szám mindjárt összeér. Egyre és egyre közelebb jutottunk egymáshoz.... amikor....nyílt majd csapódott a bejárati ajtó lent.
-Basszus.-vetette hátra Ross a fejét.-Ne haragudj.
-Nem haragszom.-húzódtam hátrébb.-Amúgy sem kellett volna. Ráérünk még.
-Igazad van.-állt fel és felém nyújtotta a kezét, mire felvont szemöldökkel kezdtem bámulni rá.
-Szerinted mit fog szólni a családod ahhoz, hogy egy tök idegen csaj van a házukban?-kérdeztem.
-Fogalmam sincs, de tudom, hogy meg fognak kedvelni.
-Azt erősen kétlem.-sóhajtottam és megfogtam a fiú kezét, aki felhúzott, majd elindultunk lefelé az emeletről.

-Ross...Mostanában már női tornacipőt is hordasz?-kérdezte egy hang. Nem láttam, hogy ki, de azt hallottam, hogy összeröhög egy másikkal. Bizonyára többen voltak.
-Nem Rocky, más a helyzet.-válaszolt az előttem trappoló fiú és amint leértünk a lépcsőn rám mutatott.
-Hűha becsajoztál haver?-szólalt meg Ratliff is, aki Rocky mellett álldogált.
-Az túlzás.-röhögte el magát Ross.
-Én kiváncsi lennék rá mi a helyzet...-szállt be a beszélgetésbe a nemrég betoppant Riker, majd Rydel is.
-Az egész úgy kezdődött, hogy...-és elmondtam nekik is az egész sztorit, körülbelül tíz éves koromtól kezdve, az akkori pillanatig. A történet végén már a nappaliban ültünk mindannyian. Ross és Riker a szőnyegen fekve néztek rám és hallgattak. Rydel mellettem ült, lábait felhúzva és néha belekérdezett a történetbe. Rocky és Ratliff pedig néha elkezdtek futkosni a szobában és valami hülyeségen röhögni, néha pedig engem figyeltek.
-Hát így ennyi lenne...-fejeztem be végül totálisan kifulladva a sok beszédtől.
-És srácok. Felajánlottam neki a csapatos manageri állást...-szólt Ross csak úgy mellékesen.
-Én benne vagyok.-mosolygott Rydel. Asszem megkedvelt.
-Hasonlóan.-biccentett Riker.
-Mi is.-vigyorgott a maradék két fiú.
-Köszönöm srácok!-nevettem el magam.
-És holnap elviszünk vásárolni mindenféle ruhát, meg cuccokat amivel majd berendezheted az új szobádat.-vigyorgott Rydel, majd rápillantott Rossra aki hevesen bólogatott.
-Na nem, nem engedhetem, hogy egy csomó pénzt rám költsetek. Ennyi segítség is bőven elég volt...-kezdtem a tiltakozásomat, mert szerintem egyáltalán nem érdemeltem meg, hogy ennyi pénzt kidobjanak rám.
-Nálunk és velük fogsz dolgozni. Ráadásul normális és kedves is vagy. Miért ne? Anyuék is megengedik úgyis.-mondta Riker.
-Nemár...
-Demár.-röhögte el magát Rocky.
Tovább tiltakozni viszont már nem tudtam, mert újra kinyílt az ajtó és belépett rajta, azthiszem a két szülő.
-Sziasztok gyerekek!-mosolygott Stormie, majd rám tévedt a tekintete és egy apró meglepettséget láttam az arcán átfutni.-Ő melyikőtöknek a barátnője? A tied Ross?-próbált dühösnek tűnni és fiára nézett.
-Nem anya...-forgatta a szemét a fiú. Ezután, mikor már nyitottam volna a számat, egymás szavába vágva kezdték mesélni az ÉN történetemet és csak kapkodtam a fejem össze-vissza közöttük.
Az anya és az apa úgy tűnt már megszokták az öt(Ryland-dal hat) kölyök egyszerre beszélését, így ők csendben, bólogatva hallgatták és talán még értették is, mivel utána Mark és Stormie hozzám fordultak.
-Természetes, hogy maradhatsz itt kicsikém!-mosolygott a nő.-Szívesen segítünk mindenben és fogadd el a pénzt amit rád szánunk, mert elvállaltad még a munkát is ha jól hallottam, szóval megérdemled.
-Nincs semmi, csak kell valami neked.-mosolygott az apuka is.-És a vendégszobát berendezzük ahogy szeretnéd. Én az átrendezést a fiúkra bízom na meg Rydelre. Holnap elmehettek vásárolni.
-Nagyon köszönök mindent. Mindenkinek.-néztem körbe a szobában, mire egymásra néztek és egyszerre indultak meg felém, majd mindannyian megöleltek. Vagy valami olyasmi.
Köhögve másztam ki alóluk és vigyorogva bámultam rájuk, mert még mindig azt hitték, hogy rajtam fekszenek.
-Tedd el magad holnapra. Hosszú napod volt, holnap pedig talán még hosszabb lesz...-mosolygott rám Stormie, mikor odaértem hozzájuk és megsimította a vállam.-Isten hozott!