Kilencedik rész

Sziasztook!:)
Hát jó sokáig tartott, de itt a következő rész. Remélem tetszeni fog! Komizzatok sokaat, jelizzetek a játékra és a másik blogot is olvassátok. Puszi mindenkinek:)
Jó olvasást! <3

(Lorina szemszögéből)

Megbeszéltük a lányokkal a holnapot és amint ők eltávoztak vissza az öltözőjükbe, mi is elindultunk kifelé. Rydellel és Lisával az egész napot megvitattuk amíg elértünk a zsűriszobához, aholis én felkapva a dolgaimat elindultam hazafelé, minden ismerőstől elköszönve, amikor Rydel utánamszólt:
-Figyu Lori én nem megyek veled haza, mert izé...-mondta zavartan elvörösödve.
-George van a dologban?-mosolyogtam és próbáltam nem nevetni.
-Igen, úristen meghívott egy italra...-kezdte hadarva és állati boldogan.
-Na jössz?-szólt közbe George, majd mindketten elköszönve elindultak. Nagyon drukkolok nekik már most.
Én a gondolataimba merülve léptem ki az épületből, ahol már állt három lány, köztük Kimberly is. Odamentem és megszólítottam őket:
-Sziasztok! Nagyon gratulálok!-mosolyogtam rájuk.
-Köszi, hogy beválogattatok!-szólt azt hiszem Kitty és elmosolyodott. Majd ugyanígy tett a maradék kettő, Kimen kívül Bella talán.
-Ti voltatok az én kedvenceim hárman, szóval alap, hogy beválogattalak titeket.-mondtam, majd elpillantottam a hátuk mögött és megláttam a szőkeséget, aki épp átgyalogolt a gyalogátkelőn. Mikor ő is észrevett engem, mosolyogva felgyorsította a lépteit. A lányok is lassacskán észrevették, hogy valamit nagyon bámulok, így hátrapillantottak és láttam ahogy Kitty és Kimberly összenéznek, majd elvigyorodnak.
-Hallooood te tudod kivel szemezgettél az előbb?-kérdezte szinte sikítva Kitty.
-Persze hogy tudom.-mosolyogtam rá és magamhoz intettem a közeledő Rosst.
-Sziasztok!-köszöntött minket, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Kitty és az épületből éppen kilépő pár lány vágyakozva néztek minket, majd a többiek asszem erőt véve magukon továbbsétáltak, Kitty viszont nem bírta.
-Ti jártok?-kérdezte.
-Valami olyasmi.-adtam meg a választ nevetve.
-Király.-vigyorgott.-Ross kaphatok egy autógrammot?
-Figyelj szerintem mostantól, ha már Lorina és gondolom Rydel is ismer, elég sokat fogunk találkozni.-nevetett a szólított és átkarolta a vállam.-Na mi megyünk csajok, további jó napot!
És elindultunk. Kiderült, hogy Ross már autóval jött, úgyhogy abba pattantunk be és mentünk haza. A házba beérve köszöntöttük az otthonlévőket és a konyhába mentünk. Ross beállt apja mellé a húst előkészíteni, amit kint akartunk megsütni én pedig mosolyogva néztem, ahogy szakácskodnak. Ekkor megcsörrent a zsebemben a telefon és elővettem. A képernyőn a 15 éves húgom képe és neve villant fel.

-Hello hugi.-vettem fel a telefont.
-Te megvesztél?-ordított bele a telefonba.
-Dalma te miről beszélsz?-értetlenkedtem.
-Három napja vagy Los Angelesben. Egyetlenegy e-mailt írtál, akkor is azt, hogy megérkeztél, és több mint három órával a leszállás után. Semmit nem tudtunk rólad. Erre ma nézem az R5-os rajongói oldalt és mit látok? Hogy te sétálgatsz Ross Lynch-el kézenfogva. Mi ez az egész?-kérdezte dühösen, de hallottam egy kis kiváncsiságot is a hangjában.
-Majd valamikor elmesélem az egészet oké? Viszont most..Ugye csak egy kép van fent és azon sem látszik az arcunk?-kérdeztem aggodalmasan a szám szélét rágdosva.
-Veletek van tele az egész internet.-vallotta be, mire totálisan lesápadtam. Nem akartam ezt és szerintem Ross sem.
-Figyelj, majd valamikor visszahívlak, most éjszaka van.-hazudtam össze-vissza neki.
-Lorina tudom, hogy mennyi az időeltolódás ne nézz már hülyének.-oltott le unottan, de nem volt kedvem a megsértődéshez.
-Szia és csók a családnak.-tettem le a telefont. Riker, Rocky és Ratliff trappolt le a lépcsőn. Mikor meglátták az ábrázatomat, azt hiszem kicsit megijedtek.
-Neked meg mi bajod van?-kérdezte ijedten Ellington és odajött hozzám a többiekkel együtt. Elmondtam nekik nagyjából azt, hogy a sajtó miatt vagyok kiakadva, mert ezután tuti rajtunk fog lógni és nem hagynak minket békén és egyből rádöbbentek a dolog súlyára.
-Ross nagyon érzékeny az ilyesmire. Volt már kapcsolata aminek emiatt lett vége, szóval próbáld neki óvatosan beadni az infót..-gondolkodott Rocky hangosan, mire még jobban lesápadtam.
-Előbb mindenképp vedd ki a kezéből a konyhakést.-adott tanácsot Ratliff, mikor elindultam a konyha felé.
Én csak felvont szemöldökkel hátranéztem rá és bementem Ross-hoz.
-Figyu kijössz egy kicsit?-kérdeztem erőltetetten mosolyogva tőle.
-Mi van?-kérdezte és láttam ahogy kiül az arcára az aggodalom. Ekkor Ryland befutott a konyhába a telefonjával a kezébe és fején látszott, hogy eléggé fél megmutatni ami a képernyőn látható.-Mi folyik itt?-kérdezte Ross idegesen és kikapta testvére kezéből a készüléket.-Annyira tudtam.-hajtotta le a fejét és mindenkit arréblökve kisétált a szobából. Felvettem az asztalra lehajított mobilt és megnéztem. Mi ketten, csókolózva voltunk rajta láthatók. Fantasztikus.
-Ross! Ross álljál már meg!-kiabáltam utána feszülten. Nem kaptam választ ezért én is elindultam az udvarra ahova ő. Hátramentem a hátsókertbe és megláttam. Idegességében felrugott egy-két, a földön hagyott dobozt és nekidőlt a ház falának.

(Ross szemszögéből)

Ideges voltam. Egyszer már ment tönkre kapcsolatom egy ilyen fénykép miatt. Az a lány, történetesen egy Abigail Joseph nevezetű szőke szépség, azt hitte bírni fogja, hogy nincs magánélete. Tévedett. Tönkrement egy internetes hírtől az élete, engem pedig elküldött. Nem volt nekem olyan fontos, mint most Lori, de mégis úgy éreztem, miattam lesz totál depressziós. Nem akartam ezt Lorinának. Nagyon nem.
-Miért jöttél utánam?-kérdeztem motyogva.
-Mert aggódtam érted.
-Semmi értelme. Inkább érted kell aggódnunk.-pillantottam fel ő pedig mellém állt.
-Miért kéne?-dőlt hátra.
-Lorina, híres vagyok. Nagyon jó meg minden, de az összes lépésemet figyelik. Ezzel a képpel megtudták, hogy mi van. És téged is így fognak kezelni mint engem. Én meg ettől féltem.-vallottam be.-És most két dolgot tehetünk. Vagy letagadom és eljátsszuk, hogy nem bírjuk már egymást. Vagy felvállaljuk és tűrjük, hogy a magánéletünkben turkálnak.
-Te képes lennél engem letagadni?-kérdezte elképedve és szemében csalódottság tükröződött.
-Nem tudnálak. Pont ez a baj. Így viszont nem marad magánéleted. Én már megszoktam. De félek, hogy nem fogod bírni.
-Ross miért csinálod ezt? -akadt ki.-Azt hiszed ilyen gyenge vagyok, hogy ennyit ne bírnék?
-Értsd már meg, hogy féltelek.-kiabáltam.
-Hidd már el, hogy nincs értelme. Én vállalom a kockázatot. De ha te egy libának akarsz beállítani, aki csak úgy lesmárol, de nem szeret és ezzel megalázni, akkor hajrá, de rám ne számíts.-kiabálta, majd elviharzott.
Lassan lecsúsztam, végig a falon és leültem a tövébe. Még percekig csengtek a fülemben Lorina szavai. Fogalma sincs milyen így az élet. Nem tudja, hogy mennyi mindent kell eltitkolni, különben minden tönkremegy. Nem tudja megérteni. Nem tudtam eldönteni mit csináljak. Ha letagadom, akkor megalázom. Ha nem, akkor tönkreteszem. Mi legyen?
Arcomat a tenyerembe temettem, gondolataimtól sajgó fejemet ráhajtottam felhúzott térdemre. Már sötétedett, de nem akartam bemenni. Csak egyedül lenni. Semmi mást.

(Lorina szemszögéből)

Nem hiszem el. Ennyire nem bízik bennem? Azt hiszi, hogy most ezért összeroppanok? Akkor nagyon nem ismer. Tudom, hogy értékelnem kéne, amiért aggódik értem, egyértelmű, hogy szeret...de nem akarom, hogy féltsen. Fel akarom vállalni, hogy szerelmes vagyok belé.
Gondolataimmal összekavarodva csaptam be a bejárati ajtót magam mögött. Stormie kicsit megijedt azt hiszem, a fura kirohanásomtól de nem érdekelt úgy igazán. Felmentem a szobámba, magamra zártam az ajtót és könnyes szemmel bedőltem az ágyamba.